jan
16
2012

Milyen tetőcserepet vegyek?

A legfontosabb ebben az évszakban egy házon a tető. Ha nincs rendes tető, tetőcserép, akkor rövid távon bukjuk a megtermelt hő nagy részét, hosszú távon pedig a tetőszerkezetet, statikai tartóelemeket, falakat. A tető tartós beázásával gyakorlatilag keresztet vethetünk a házunkra.

 

Amikor oda jutunk, hogy le kell bontani a tetőt, mert vagy annyi pénzünk van, hogy megengedhetjük magunknak, vagy annyira rossz állapotban van már, hogy nincs más választásunk, akkor érdemes az összes cserepet lecserélni, nem csak egy részét. A felújítás alkalmával belefuthatunk abba a remek problémába, hogy a korábbi cserépnek más volt a léctávolsága, mint ami az új cserépé. Ekkor dönthetünk úgy, hogy a lécezésen változtatunk, de ehhez sokkal több idő és energia kell, mint ha változtatható léctávolságú tetőcserepet vennénk. A legtöbb gyártónak van az általánosan használt alapcserepekből ilyen terméke. Ennek lényege, hogy a cserépen lehet beállítani a léctávolságot, így szinte bármilyen tetőre felrakható, a tetőszerkezet bontása / átalakítása nélkül.

 

Ott van a dillema is, hogy milyen cserepet válasszunk. Persze olcsót. Jót. Olcsón is lehet jót venni, de az a kérdés, hogy 15 évre veszünk cserepet vagy 100-ra. Mivel a cserép árának megtérülése nem két perc (és általában nem is 15 év), így érdemes olyat választani, amire a lehető legtöbb gyári garancia van. Tondach cserepeknél ez pl. 33 év, míg a Bramac jelenleg 30+30 év garanciát ad. (Más kérdés, hogy a +30 év fagyállósági garanciát ad, ami azért lássuk be eléggé fura egy betoncserépnél.) A cserép kiválasztásának fő szempontja az is, hogy amennyiben nem bontjuk le a tetőszerkezetet, nem cserélünk cseréplécet, úgy olyan cserepet kell választanunk, amilyen korábban volt a tetőn. Ha kerámia volt, akkor kerámiát, ha beton volt, akkor betont. A Bramac által gyártott betoncseréphez bramac-léc dukál, ami szélesebb, mint a „sima” cserépléc.

 

Kerámia tetőcserepek

 

előnyök:

  • teljesen környezetbarát, 100%-ig újrahasznosítható anyagból készül
  • minden környezeti hatásnak kiválóan ellenáll
  • kisebb súly
  • teljesen sima, porózus felület, jól lélegzik a tető (fontos a penészedés elkerülése miatt)

 

hátrányok:

  • mészkukac képződésre hajlamos (ez nem valami rovar, hanem a technológia során az agyagcserépben képződő mészcsomók, melyek hajlamosak felszívni és magukba zárni a vizet, így komoly fagykárokat okozhatnak)
  • kisebb terhelhetőség (ha nem akarunk 150 kilóval ugrálni rajta nap, mint nap, akkor eléggé elhanyagolható a betoncseréphez képest)

 

Beton tetőcserepek

 

előnyök:

  • általánosságban elmondható, hogy jobban ellenáll a fagykárnak, mivel anyagszerkezetéből adódóan kevesebb nedvességet képes magába szívni
  • nehezebb, mint az agyagcserép. (Mivel darabonként nehezebb, de nagyobb is, mint a hagyományos kerámiacserép, így kevesebb is kell belőle négyzetméterenként. Ezért a betoncserép négyzetméterre jutó súlya közel azonos a kerámiacserépével)

 

hátrányok:

  • súlya miatt más tetőszerkezetet (cseréplécezést) igényel, mint a kerámia cserép
  • kisebb formaválasztékkal rendelkezik, mint a kerámia tetőcserepeknek. Folyamatosan próbálnak felzárkózni formavilágban is az agyagcserepekhez, de a technológiából adódóan ez folyamatos kihívás a gyártóknak.

 

Most pedig nézzük szubjektíven. Ha most akarnék egy mediterrán típusú házat építeni (ahogy nyilván nem akarok, mert szerintem a legnagyobb hülyeség mediterrán házat építeni egy nem mediterrán területen!), akkor egyértelmű, hogy kerámiacserepet választanék. A tondach tetőcserepei között van rengeteg megfelelő. Betoncserép ott nem jönne szóba, mert egyértelműen a látványvilág az elsődleges választási szempont. Az én házamon beton tetőcserép van, mert alpesi típusú tetővel rendelkezik. Ez azért jó, mert hegytetőre épült a ház és csak néhány fenyő fogja körbe, így a hegytetőn átbukó szelet gyakorlatilag semmi nem fogja meg. Emiatt a nagyobb súlyú betoncserép (ami egyébként bramac alpesi betoncserép) volt megfelelő választás. A szélerősség egyébként mifelénk egy átlagosan szeles őszi napon eléri a 40-50 km/h-t, egy viharosabb időben pedig a 110-120-at is.

 

Ha igazán szép tetőt szeretnék, akkor kerámia cserepet választanék. Én viszont biztonságosat szerettem volna, elérhető áron.

 

 

Nekem egyébként a választásban egy környékbeli cég szolgált infókkal, ők voltak azok is, akik végül (több cég versenyeztetése után) elég rendes kedvezményekkel „támogatták” a vásárlásomat (ők a baucenter kft., linkjük a jobb oldalra került). Érdemes egyébként jól körülnézni a piacon, mert nem biztos, hogy a legközelebbi cégtől vehetjük meg a legkedvezőbb áron a cserepeket. A legtöbb helyen listaár van, mindenképpen személyes árajánlatkéréssel intézzük, mert az akciósnál is van akciósabb mindig!

 

Egyenlőre ennyit a cserepekről.

Szerző: profiepitkezo; Kategória: Egyéb | Címkék:, , , , , ,

Nincs hozzászólás »

RSS feed a bejegyzés hozzászólásaihoz. TrackBack URL

Szóljon hozzá most!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.